Mentálisan egészségesebbek azok a kisebbségi bakfisok, akik népük hagyományos viseletét hordják - állapították meg meglepve brit kutatók.
A kutatók ezer fehér bőrű brit és bangladesi 11-
Kiderült, hogy lényegesen kevesebb viselkedési és mentális zavar volt azoknál a bangladesieknél, akik hagyományos nemzeti ruhát hordtak, mint azoknál, akik európai divatú ruhadarabokat is viseltek. De amikor nemek szerint külön is megnézték az eredményt, azt tapasztalták, hogy a népviselet csak a lányokra volt jó hatással.
Azoknál a fehér bőrű brit kamaszoknál, akik saját választásukból idegen kultúrák népi ruhadarabjait is viselték nem találtak hasonlót.
A kutatásvezető Kam Bhui professzor meglepetésnek minősítette az eredményt. Arra számított, hogy a népviseletet hordó lányok, akik tehát kevéssé integrálódtak a többségi társadalomba, stresszesebbek.
A professzor az eredményt azzal magyarázta, hogy a népviselet szorosabb családi kötelékekre utal, és ezek bizonyos védettséget adhatnak a mindennapok feszültségeivel szemben. Végső következtetése pedig az volt, hogy nagyobb segítséget kell nyújtani azoknak, akik hagyományos kultúrákból érkezve kezdenek integrálódni a nyugati társadalmakba, mert mentálhigiénésen sebezhetőbbek."
No comments:
Post a Comment
Mi a velemenyed? / Care este parerea ta? / What's your opinion?